Hogyan tanulj programozni?

Számítógép előtt ülő nő.

Ki ne szeretne olyan szakmát, ahol kreatívan alkothat, amit emberileg és szakmailag is megbecsül a társadalom, ahol dolgozhat kis csapatban, de megvan benne az a rugalmasság, hogy akár otthonról, egyedül is ténykedhet?

Álomszerűnek hangzik, főleg azzal kiegészítve, hogy kiemelkedő fizetés is jár érte, és persze több tízezres a piacon a szakemberhiány. Hát ez sok szempontból szebb, mint egy Walt Disney mese! Igen ám, de mit kell tenni azért, hogy az álomból valóság legyen? Hogyan álljunk neki a programozás megtanulásának, mi kell hozzá, és hol lehetnek buktatók?

Tényleg csak gyerekkortól tanulva van esély a sikerre?

Ez az egyik leggyakoribb tévhit a programozással kapcsolatban. Hogy gyermekként kell megtanulni, mert később már nem lehetsz benne olyan jó, mert nem bele születtél. Van benne igazság? Gyermekként másképp tanulunk, mint felnőttfejjel. Na, de te emlékszel mindenre, amit gyermekként tanultál? Ugye, hogy nem!

Ez sem más, mint egy jó kifogás arra, miért ne vágjunk bele valamibe, amire vágyunk, csak talán félünk tőle. Tehetsz érte, hogy programozó legyél, akkor is, ha nem gyermekként tanulod meg, másképp és más tapasztalatokkal a hátad mögött vágsz bele, sőt kiemelkedő szakember is lehetsz, ha teszel érte! Az pedig, hogy nem vagy gyerek, sose tartson vissza attól, hogy játssz és tanulj, vagy akár játszva tanulj, mint annak idején!

Gyermekek és felnőttek számára is szórakoztató lehetőségek vannak a programozás elsajátítására

Íme egy TOP 3 lista, hol érdemes kezdeni: 

  • Kodable: ahol a programozás inkább egy vidám és kreatív játék, nem munka, tégy vele egy próbát!
  • Khan Academy: itt a család együtt is játszhat, közösséget alkotva. Angol nyelvtudás szükséges.
  • Crunchzilla: kis tinikortól a Java alapjait sajátíthatjuk el itt.

Tényleg Pascallal kell kezdeni? Vagy inkább C, C++, Python vagy Java?

A régi szokás szerint közép-és felsőoktatásban a Pascal volt a kezdő nyelv, majd a C, de nem kell ezen az úton haladnod, ha nem akarsz. Napjainkban egyre többet hallani arról, hogy a Python is remek kezdésnek.

Én a Java-val ismerkedtem meg először, és utána néztem meg egy kb. 2 órás Python tutorialt, ami a Java után gyerekjátéknak tűnt. Személy szerint én nem bánom, hogy a Java-val kezdtem, mert talán a kezdet döcögősebb volt, de sok olyat tanultam belőle, amit Pythonból nem tanultam volna.

Ha hasonlóképp gondolod, érdemes olvasgatnod a blogunkban, számtalan cikket, tapasztalatot olvashatsz a Java tanulás rejtelmeiről, például ezt: Programozás – Hasznos tanácsok kezdőknek.

Tényleg komoly matektudás kell a sikeres programozás tanuláshoz?

Nem! Alap logikai készség valóban szükséges. Ha logikusan el tudod helyezni rendszerbe a dolgokat, nyert ügyed van. Matematikából nem kell több, mint amennyit elsajátítottál az érettségiig. Egyetlen dolog viszont biztosan szükséges a sikeres programozás tanuláshoz: önállóság.

A kezedbe kell venned a fejlődésed irányítását, menni és keresni a lehetőségeket, tanulni mindenből, amit találsz, többféle forrásból meghallgatni, elolvasni a dolgokat, és gyakorlatban, otthon, egyedül kipróbálni, akár hobbi projekt keretén belül is.

A felelősségvállalás nem kérdés, ha sikeres programozó szeretnél lenni. Rá kell szánnod az időt, és menned kell előre a pályán, mint annak idején Super Mario. Néha találsz majd olyan forrásokat, melyekből sokat profitálsz, és lesznek olyan tapasztalataid, amiktől egészen kicsinek érzed majd magad, de menj tovább, ahogy Mario is tette, mert megéri! A tanulás és munka nem csak feszültség forrása lehet, de remek kaland is egyben!

Tényleg meg lehet akár könyvből tanulni programozni?

Bár elképesztően fontos források vannak írott formában programozók számára (erről egy korábbi blogbejegyzésünkben írtunk is: Programozás alapok – Hogyan lesz az érdeklődésből tanulás?), fontos tudnod, hogy programozni pusztán könyvek elolvasása után nem fogsz tudni. 

Ez olyan, mintha autóvezetésről, lovaglásról vagy zsonglőrködésről olvasnál. Nyilván ezeknek is megvan a maga elmélete, ami fontos. De csak akkor fogod elérni a vágyott célt, ha leteszed a könyvet, megfogod a kormányt, nyerget, labdát, stb. és csinálod. Hibázol, eleinte nem megy, cikin lefullad a kocsi, döcögve indul a ló és hullanak ezresével a kislabdák… de végül, ha kellő gyakorlást teszel bele, menni fog! Olyan szinten, hogy rengeteg gyakorlással elérheted azt is, hogy csúszós úton is tudsz majd vezetni, vágtatva száguldhatsz a lóval és akár csukott szemmel is mehet a zsonglőrködés. De ez nem az első héten fog megtörténni. Ahogy programozni sem 1 hét után fogsz tudni. De ha tanulsz, és legfőképp rengeteget gyakorolsz, meglesz az eredménye! 

Még néhány fontos szempont, amire egyetlen könyv sem képes: 

  • nem ad neked egyéni visszajelzést arról, hogy haladsz
  • nem bátorít és nem javít ki, ha hibázol
  • nem tudsz tőle kérdezni
  • nem hívja fel a figyelmed arra, hogyan lehetne a feladatot logikusabban, szebben megoldani
  • nem örül együtt veled a sikereken, és nem támogat a nehéz időszakokban

Ehhez tanulótársak és tapasztalt mentor kell. Mi a Junior Java programozó képzésünket úgy építettük fel, hogy mindezeket nyújtjuk Neked!

Tényleg sok mindenre van szükség a programozáshoz?

Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy ahhoz, hogy valaki programozni kezdjen, mennyire kell speciális számítógép vagy eszközkészlet, mennyibe kerül a kezdeti lépéseket megtenni? Esetleg szoftvert kell-e vásárolni, és hol vannak a rejtett költségek.

Előre szeretnélek megnyugtatni, hogy ahhoz, hogy elkezdj programozni tanulni otthon, akár csak kíváncsiságból, nem szükséges semmilyen extra befektetés és eszközkészlet. Egy korábbi cikkünkben erre részletesen ki is tértünk, hogy lásd, akár már ma elkezdheted, ha érdekel: Mire van szükségem a programozás tanuláshoz?

Szükséges-e a diploma, ha igazán jó akarok lenni?

Az A&K Akadémián eddig végzett, közel 150 tanulónk sikerei bizonyítják, hogy nem! A cégeknek nem diplomákra, hanem eredményekre van szükségük. Ezen a pályán akkor van esélyed jól elhelyezkedni, ha tudod mit csinálsz, és kellőképp elkötelezett vagy a tanulás iránt. Tehát ha nincs diplomád, akkor is jó programozó válhat belőled, de ehhez az alábbi lista pontjait komolyan kell venned.

  • Gyakorlat: amilyen gyorsan és amilyen sokat csak lehet, gyakorolnod kell. Kellenek a komoly hobbi projektek egyénileg és csoportban. Kell, hogy lássák, mit tudsz, és hogy foglalkoztál már különböző témákkal, illetve ha nem, akkor utána tudsz nézni, alkotni tudsz és problémákat megoldani. A meglévő saját kódjaidat érdemes Github-ra feltöltened, hogy hivatkozhass rá szükség esetén. 
  • Angol tudás: a tanuláshoz, fejlődéshez, és programozáshoz is szükséges az angol nyelvtudás, ezért ebbe mindenképpen érdemes befektetned. A Junior Java programozó képzésünk hallgatóit ebben is támogatjuk.
  • Rugalmasság: előfordulhat, hogy ismered a Java-t, de frontendet is kérnek tőled, vagy ismered a JavaScript-et, mégis Angular-ra van szükség. Folyamatosan tanulnod kell, és rugalmasan alkalmazkodnod az igényekhez.
  • Soft skills: olyan egyéb készségek csoportja ez, mely segíti az alkalmazkodásod és sikerességed a pályán. Előadói készség, kreativitás, asszertív kommunikáció, empátia, csapatjáték, stb. Persze nem kell mindenben kiválónak lenned, csak tudd, melyek az erősségeid, és melyek a fejlesztendő területek.

Ha kíváncsi vagy, hogy a felvételi interjúkon milyen kérdésekre kell készülnöd, olvasd el erről szóló bejegyzésünket!

Szerző: Markos Katalin