Junior Java programozó fizetés – mi kell, hogy Te is elérd?
Az informatikai szektorban dolgozók, ezen belül is a Java programozók fizetése hosszú évek óta folyamatos és meredek emelkedést mutat. A Java programozók fizetése már junior szinten is bőven meghaladja a magyarországi átlagbért, pár év szakmai tapasztalat után azonban könnyen elérhető az 1 millió forint feletti bruttó bér is.
A HWSW Informatikai Hírmagazin minden évben közzéteszi az informatikai szektorban dolgozók fizetéseinek részletes elemzését (a 2024-es jelentés itt, a 2023-as itt olvasható).
Évek óta tudvalévő, hogy folyamatos hiány van jó programozókból, ennek és csillagászati magasságokba emelkedő havi béreknek és juttatásoknak köszönhetően rengetegen próbálnak betörni erre a pályára. Mégis, hogyan lehetséges az, hogy a hiány folyamatosan fennáll és egy kezdő Java programozó fizetés ilyen magasra rúghat havi szinten?
Nos, ahogy Markos András, az A&K Akadémia alapítója szokta mondani, „junior és junior között hatalmas különbségek tudnak lenni”. A valódi, igazán jó, és önmagát hatékonyan továbbfejleszteni képes Java programozóból valóban hatalmas hiány van a piacon!
Az A&K Akadémia képzésein úgy állítottuk össze az egyes modulokat, hogy minden szükséges készséget fejlesszünk a nálunk töltött 1 év alatt, hogy a nálunk végzettek a lehető legjobb esélyekkel vághassanak bele az állásinterjúkba a képzés végeztével (sőt, sokszor már korábban is!).
Milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy ez a Java programozó fizetés elérhető legyen számodra?
Úgy gondoljuk, hogy minél magabiztosabb és komplexebb készségrendszerrel rendelkezel, annál gyorsabb és látványosabb sikereket érhetsz el a programozói karriered során. Ahhoz, hogy jobban átláthassuk, melyek a nélkülözhetetlen, és melyek a különlegességnek számító készségek Junior szinten, érdemes csoportosítanunk a skill-eket. Ezt a csoportosítást nem önkényesen tesszük. A nagyobb cégek 3 fordulós felvételi interjúja is azt bizonyítja, hogy ők is tudatosan mérik mindhárom készségcsoport meglétét és szintjét.
Hard skills
Az ún. hard skillek a konkrét szakmai tudásod foglalják csokorba és mint legfontosabb készségek, alapvető hatással vannak a kezdő Java programozó fizetés alakulására. Értelemszerűen, Junior Java programozóként nélkülözhetetlen a stabil és alapos Java SE ismeret, de a kapcsolódó technológiáké sem hanyagolható el! Ilyenek az adatbázis kezelés, hibajegykezelő szoftverek ismerete, kollaborációs szoftverek használatában való jártasság, integrált fejlesztői környezet magabiztos használata. Nélkülözhetetlen a verziókezelő rendszerek ismerete, a HTML, CSS, és a JavaScript alapok, stb.
Minél szélesebb körű jártasságra teszel szert, annál rugalmasabban tudnak elhelyezni majd az egyes projekteken a munkáltató cégek. Ilyenformán érdemes a hard skill-ek fejlesztésére minél több időt fordítanod a tanulmányaid során.
Nyelvtudás
Komolyabb cégekhez a felvételi interjú már Junior szinten is tartalmaz angol nyelvi szintfelmérőt. Egy stabil és magabiztos, legalább középfokú angol nyelvtudás hiányában a jelentkező hátrányba kerül a többi felvételizővel szemben. Ha mégis sikerül felvételt nyernie, lassabban tud szakmailag is fejlődni, mivel a magasabb szintű szakmai anyagok javarészt csak angol nyelven érhetőek el. A munkáltató számára is korlátozottak a lehetőségek a fejlesztő elhelyezésével kapcsolatban, különösen, ha külföldi megbízásokról is szó van. Ez idővel a karrierút alakulásában és a fizetés stagnálásán is meglátszik. Feltétlenül javasoljuk, ha eddig még nem tetted, fejleszd ezt a készséged is mielőbb!
Soft skills
A Soft skills-ről, vagyis soft készségekről szerencsére egyre több szó esik napjainkban, bár még mindig jóval kevesebbszer kerül elő, mint amennyire fontos a szakmai előrehaladás szempontjából. A félreértések is gyakoriak ezen a téren. Sokszor hallom, hogy a soft skillek nem mások, mint hogy „hogyan játsszam meg magam, hogy szimpi legyek másoknak”.
Tényleg ezek a Soft skillek?
Tény, hogy fontos a munkatársaink és főnökünk szimpátiája ahhoz, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott légkörben dolgozhassunk a munkahelyünkön. A Soft készségek azonban ezen a szinten jóval túlmutatnak. Nem csak az asszertív kommunikáció, de a prezentációs készség fejlesztése, az etikett és netikett ismerete és korrekt használata, a rugalmas csapatmunka, vagy akár az érzelmi intelligencia fejlesztése is fontosak a sikeres IT karrier szempontjából.
Ezeket pedig egyedül, otthon, szobád magányában igencsak bajosan lehet fejleszteni, de legalább ennyire kényelmetlen a 15-30 fős nagy csoportokban egyéni előrehaladást és személyre szabott tanácsokat kapni ezen a téren. Többek között ezért is húztuk meg képzéseink létszámát 8 főnél. Kényelmes, nyugodt légkört biztosít személyes készségeid fejlesztéséhez, megfelelő mennyiségű és minőségű visszajelzés adására ösztönöz, de nem veszel el a tömegben.
Mennyi idő, mire ezeket a készségeket megfelelő szintre fejleszti valaki?
Nos, sem a hard, sem a soft skillek, de még a nyelvtudás sem genetikailag meghatározott bennünk. Ha valaki elszánt és elkötelezi magát a folyamatos fejlődés mellett, jelentős változásokat érhet el a karrierjében és a magánéletében egyaránt. Ahhoz, hogy valaki elérjen minden készségből egy stabil Junior Java Programozó szintre, amellyel nyugodt szívvel pályázhat meg nyitott pozíciókat akár nagyobb multinacionális cégeknél is, véleményünk szerint átlagosan legalább 1 évre szükség van. Igen, ez egy hosszú út.
Ez nem csak azt jelenti, hogy a képzésre járva közösen tanulunk egy évig, de azt is, hogy a fejlődésében elkötelezett tanuló napi szinten minimum 1-2 órányi időt szán a tanultak gyakorlására, újabb kérdések megfogalmazására. Nem hiszünk a villám tanulásban, ahogy a gyors személyiségváltozásban sem. A készségszintű, rutinos programozás elsajátítása időt, kitartást és rendszeres gyakorlást igényel. A társas készségek folyamatos gyakorlásához szintén időre és helyzetgyakorlatok átélésére van szükség. A kiemelkedő Java programozó fizetés eléréséhez pedig minden készség egyidejű, rutinszerű alkalmazása szükségeltetik.
Mi tartja fent a motivációt hosszú távon?
Tehát a Junior szint eléréséhez is minimum 1 év elkötelezett tanulásra van szükség, de ennek elérése után sem állhat meg a programozó a fejlődésben. Az IT az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág, szinte 2-3 év alatt is hatalmas változásokon megy át a szakma. Ahhoz, hogy lépést tudj tartani ezzel az irgalmatlan mértékű fejlődéssel, folyamatosan tovább kell képezned magad. Megint csak Andrást tudom idézni: „Nem telhet el nap tanulás nélkül.” Számomra ő hiteles példája ennek, mert közel 15 év programozói tapasztalattal, cégvezetéssel és családdal a háta mögött is minden nap szán időt a tanulásra és fejlődésre.
De mégis hogyan maradj motivált évekig?
A folyamatos tanuláshoz szükséges motiváció megőrzéséhez több kell, mint jó fizetés. Tény, hogy sokat jelent a kiemelkedő bérezés, és ezt tudva minden cég megfelelő juttatásokkal igyekszik motiválni a magasabban képzett programozókat. Felmérések szerint fontos helyen áll még az izgalmas feladatok elvégzése, a modern technológia alkalmazása és a jó munkahelyi hangulat is. Meglepően keveseket motivál azonban a sok utazási lehetőség vagy a munkahelyi dress code bevezetése.
Mit tehetsz te magad a saját motivációd fenntartásáért?
Coachként úgy tapasztalom, hogy az igazán hatékony önmenedzselés alapja az önismeret és a pontos értékek és motivációk felmérése. Ha saját magad szeretnéd motiválni, akkor fel kell derítened azokat a szempontokat, melyek téged személy szerint mozgásban tartanak. Tisztában vagy ezekkel? Tehát, ha most felteszed magadnak a kérdést, hogy miért akarsz programozó lenni, akkor már sorolod is a válaszokat? Ha ez nincs így, érdemes felkeresni egy karrier coach szakembert, akivel megfejtheted a saját miértjeidet, melyekből aztán később, nehezebb időszakokban sikerrel meríthetsz erőt, mert nem a hogyan a valódi kérdés, hanem a miért. Ha megvan a miért, meglesz a hogyan is!
Most, hogy tudod, mit kell tenned, mi lesz a következő lépésed?
Szerző: Markos Katalin