Ígértünk egy háromrészes cikksorozatot arról, hogy való-e a programozás tanulás nőknek.
Nők az IT szektorban – 1.
Miért fontos erről beszélnünk? Mert a munkaerőpiac átalakulóban van. Ha az új lehetőségekből kiszorul a társadalom fele, az említésre méltó jelenség. A programozás tanulás nem olyan tevékenység, amitől neme alapján bárkit eltilt a háziorvosa.
A nyakunkon érezzük a robotizáció fémes hideg leheletét, és ha elfog a borzongás, úgy beszélnünk kell róla mi lesz azokkal a foglalkozásokkal, szakmákkal, amikre nem lesz többé kereslet? De talán még fontosabb a kérdés: mire lesz? Az informatika láthatólag megkerülhetetlen szerepet foglal el valamilyen szinten minden hivatás képviselőjének életében.
Tavaly november 7-én az ELTE Társadalomtudományi Karán (http://tatk.elte.hu/) volt egy érdekes program, amit aztán jól meg is látogattunk.
A Digitális Szociológiai Kutatóközpont szervezte kerekasztal beszélgetés résztvevői Gregor Anikó, Turcsányi-Szabó Márta, Vásárhelyi Orsolya, Verdes Balázs vettek részt, a beszélgetést Dessewffy Tibor moderálta. Az esemény címe: Rögzülnek-e a korábbi nemi egyenlőtlenségek az információs korban?
A felvezetőben Dessewffy Tibor bemutatta a megjelenteket, és rávilágított arra a társadalmi-gazdasági-politikai kontextusra, amiben az elhangzottakat értelmeznünk érdemes. Sokak számára negatív konnotációt hordoz a gender és feminizmus fogalma. Ezek a fogalmak hívószavakká devalválódtak, amiket újraértelmez a társadalom, kritikai szemléletünk legyen mindig kéznél a mindennapi beszélgetésekben.
Egy olyan ingerben és információban gazdag környezetben, ahol a legtöbbször csak véleményeket olvasunk a témában, szinte elkerülhetetlen a gondolatok kakofóniája okozta zavar. Gregor Anikó ennek tisztázása érdekében megadta saját definícióját. Eszerint társadalmi nemről és genderről társadalmi csoportok között konstruált viszonylatként beszélünk. Ez mindenképpen hierarchikus viszony, ami strukturálja a társadalmat a sztereotípiák fényében. Ezek afféle „önbeteljesítő jóslatként” működnek tovább.
Az első kérdés, ami körül megpróbáltak valahol a gondolati sokszínűségben rendet tenni, az a nemi reprezentáció kérdése a munkavállalók között.
Tényleg alulreprezentáltak a nők az IT szektorban?
A válasz igen. Turcsányi-Szabó Márta az ELTE Informatikai Karán tanít. Informatika mesterképzésen 24 hallgatóból 3 nő van csupán. Ennek több oka is van. A régóta élő sztereotípiák egyike: az informatika nem lányoknak való. A programozás tanulás „fiús dolog”. De negatív az informatikusok össztársadalmi megítélése is, ez már messze nem csak nem-specifikus. Egy e-learning felmérésben a kutatásban résztvevők többsége introvertált személyiségjegyeket mutatott. Az okság irányát itt nem érdemes feszegetni. Nem az lesz introvertált automatikusan, aki informatikai hivatást választ, de valószínű, hogy az introvertált személyek szívesebben választanak ilyen irányt.
Megosztotta velünk a csoportmunkában mutatkozó tapasztalatait. Különböző feladatokban más-más szakos hallgatók működtek együtt. Hatékonyabb volt az együttműködés, ha tanárszakos hallgató is részt vett a négyfős csoportok munkájában. A heterogén csoportok teljesítménye jobb, mintha egyféle szemléletmód a domináns.
Gregor Anikó egy lépést távolodva a szűk témától beszélt arról, hogy az előítéletek hogyan hatnak a nőkre, mint társadalmi csoportra. A foglalkoztatás terén a gondoskodáshoz kapcsolódó hivatásokat alapvetően femininnek, nőiesnek „szokás” titulálni. Ez egy konstruált nemi pozíció, leértékelődnek azok a foglalkozások, amiket többségében nők végeznek. Komoly dilemma ez a digitális iparban is. Azzal, hogy rendszerszinten célkitűzéssé válik, hogy legyen több nő az IT szektorban, nem fognak megoldódni a kiegyenlítetlenség problémái. Fontos ehhez megvizsgálnunk az okokat, hogy miért nem választ több nő hivatást ebben a szektorban, illetve miért nagyobb a pályaelhagyók aránya a nők között. Az államigazgatás szemében a nők az a flexibilis csoport, akik bevonhatók-kivonhatók a munkapiacról tetszés szerint. Ha szükség van rájuk, úgy kiépül a home office, a rugalmas munkaidő rendszere, a részidős állások megjelennek a kínálatban. Ha épp nincs szükség a nőkre, akkor többségbe kerülnek azok a támogatási formák, melyek vonzóbbá teszik a főállású anyaságot, például.
Holott – Vásárhelyi Orsolya rávilágított – a programozásban eredetileg nők tevékenykedtek. A lyukkártyák mellett kiválóan álltak helyt. Az IBM kampányaiban előszeretettel célozta meg a nőket, jó karrierlehetőséget ígérve a jelentkezőknek.
Láttad esetleg a Számolás joga című filmet?
Amellett, hogy rendkívül szórakoztató, van mondanivalója. Eredeti címe Hidden figures, és több nagyon jó kérdés mellett foglalkozik a nagy tudományos eredmények háttérszereplőivel, akikkel a történelemkönyvek kevésbé.
Gregor Anikó később hozzátette, hogy nagyon gyakori volt az érvelés amellett, hogy a nők alkalmasabbak erre a munkára nemükből adódóan. És itt is újra felmerülnek azok a sztereotípiák, amik erősen hatnak a gondolkodásunkra, miszerint a nők monotóniatűrése jobb, a nőknek jobb a nyelvérzéke, és hát a programozáshoz is lényegében egy új nyelvet kell elsajátítani. Folytatva a történetet, az ’50-es ’60-as évek Angliájában viszont a szakma presztízse nőtt, a nők pedig lassan kiszorultak belőle. Nem számított ritkának, hogy a házasságra lépett női kollégának felmondtak, ennek hozadéka lett az a sok hosszú panaszlevél, amiben még ingyen is vállalták volna a munkát, csak hadd dolgozhassanak tovább.
Összegezve ezt, hiába árasztjuk el nőkkel erőszakosan a szektort, ha a kulturális közeg nem válik befogadóvá, nem fog változni semmi. A programozás tanulás nem könnyebb, nem nehezebb attól, hogy ki hány X kromoszómával született. Mi alapján döntjük el: ki, mire alkalmas?
