fbpx

Programozói karrier előnyei

A programozói karrier előnyei

Melyek a programozói karrier előnyei?

A számítógépes programozás, más néven kódolás, maga a számítógép feltalálása óta nagyon keresett szakma. Egy bölcs mondás szerint: „A számítógépek nem tesznek semmit, amit nem mondanak nekik”. Ez valóban így van, bár még a mai technológiai korszakban is sokan vannak, akik még mindig nem értik, hogy ez a mondás mennyire igaz.

Az informatikai iparág folyamatosan virágzik. Tudtad például, hogy a 10 leggazdagabb ember közül öt biztosan az IT-iparból származik?

Nem olyan régen a programozás olyasvalami volt, amelyhez csak kis embercsoportok férhettek hozzá. Az ipar gyors növekedése és a képzett szakemberek iránti kereslet hirtelen növekedése azonban a hozzáférhető oktatás növekedését eredményezte.

Ha nagyon egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, a számítógépek csak elektronikus dobozok, melyeket a programozók szoftveres utasításokkal látnak el. Ha képes vagy ilyen utasításokat tartalmazó kódokat írni és a számítógéppel kommunikálni, egy teljesen új világ nyílhat meg előtted.

A programozás elsajátítására ma már rengeteg választási lehetőség áll rendelkezésünkre, kezdve a hagyományos osztálytermi oktatástól a kevésbé hagyományos – de egyre népszerűbb – online oktatásig. Vannak professzionális bootcamp-ek és workshopok. Csak azt kell eldöntened, melyik felel meg leginkább tanulási igényeidnek, no és persze a pénztárcádnak.

Ha komolyabban érdekel a programozás, de még bizonytalan vagy, hogyan is vágj bele, ebben a blogcikkünkben segítséget nyújtunk az elinduláshoz: Hogyan lesz az érdeklődésből programozói karrier?

Most pedig nézzük meg, mik is teszik a számítógépes programozást ilyen nagyszerű karrieropcióvá és a kódolás megtanulása milyen pozitív hatással lehet életünk egyéb területeire!

Kreativitás

Nincs korlátozás azon dolgokra, amelyeket létrehozhatsz, amikor képes vagy számítógépes szoftverek írására. Tehát itt abszolút nem klisé az, hogy határ a csillagos ég. 🙂

Munkáddal automatizálhatod a kézi feladatokat, gyorsabbá és könnyebbé teheted a felhasználók mindennapjait, vagy szinte bármilyen problémát megoldhatsz általa. Ez lehetőséget ad arra, hogy valami újat hozz létre.

A programozás során bátran használhatod a kreativitásod

Problémamegoldás

A programozás élesíti a problémamegoldó készségeket. Végy egy nagyobb problémát, bontsd egyre kisebb részekre, majd ezeket illeszd egybe, míg a kirakós nem áll össze egy teljes egésszé!

Ráadásul a programozással megtanult problémamegoldó készségek az élet minden területén a hasznodra válnak, nem csak a programozói karrier építésében.

Programozói karrier építés logikával és problémamegoldó képességgel.
A programozás élesíti a problémamegoldó készségeket

Dolgozz bárhonnan!

A kódolás elsajátításával járó rugalmasságnak köszönhetően meghaladhatod a szigorú irodai lét határait. Mivel a számítógépeket hálózatok kötik össze, és most is a legtöbb adat a felhőben él, nem kell egy adott helyhez kötni a feladataidat. Ugyanolyan hatékonyan végezheted a munkádat, légy bárhol – nem csak egy általános irodai környezetben.

Ha programozóként dolgozol, bárhol lehet az irodád

Logikus gondolkodás

A programozás lehetőséget ad egy sajátos gondolkodásmód kialakítására a problémák megközelítéséhez és a nagy mennyiségű információk feldolgozásához. Először az a fontos, hogy tanuld meg, hogyan kell gondolkodni, még mielőtt nekiállsz a tényleges tanulásnak! A kódolás megtanulása nem pusztán egy számítógépes nyelv elsajátítása, sokkal inkább egy hatékony és eredményes gondolkodásmód kialakításáról szól, amely pozitívan befolyásolja minden új szellemi erőfeszítésedet.

A programozás segíti egy sajátos gondolkodásmód kialakítását

Folyamatos fejlődés

Ez a személyes kedvencem! 🙂

Nyilván Te is tisztában vagy vele, hogy az IT technológia szinte naponta változik, és ez különösen igaz a programozásra. Folyamatosan jelennek meg új nyelvek, fejlesztési környezetek, amelyek jobbá és hatékonyabbá tehetik a munkafolyamatainkat. Lehetőség van arra, hogy haladj, fejlődj a technológiával, amire számtalan online, offline, ingyenes és fizetett kurzus, pár napos webinárium, szakkönyv áll rendelkezésedre.

Vannak munkahelyek, melyek kimondottan segítik az ott dolgozó IT szakembereket a legújabb technológiák elsajátításában.

A programozói szakmai folyamatos fejlődési lehetőségeket kínál

Programozói karrier lehetőségek

A technológia fejlődése tehát mindig újabb és újabb lehetőségeket teremt a programozók számára. Ha kihasználod ezeket a lehetőségeket, és folyamatosan képzed magad, karriered gyorsan tud fejlődni, ami magasabb beosztást és ezáltal magasabb fizetést is eredményez.

Programozóként ráadásul számtalan területen el tudsz helyezkedni, vagy akár belekóstolni egymástól teljesen különböző szakmákba.

Ha érdekel, milyen lehetőségeid vannak Java programozóként, kattints ide: 10 meglepő terület, ahol kamatoztathatod Java tudásodat

A programozás lehetővé teszi, hogy különféle szakmákban próbálhasd ki magad

Keltsd életre ötleteidet

Mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogyan javíthatnánk életünk egyes területein – akár magánéletünkben, akár munkahelyünkön, vagy globális szempontból. Leggyakrabban azonban hiányoznak azok a technológiai eszközök, amelyek segítségével ezeket az ötleteket pontosan át tudnánk alakítani egy megvalósítható projektté.

A kódolás megtanulása lehetővé teszi számunkra, hogy személyesen vegyünk részt az ilyen jellegű projektekben és általa jobbá tegyük mások, illetve a saját életünket.

A jelenlegi készségek kibővítése

A programozói karrier további előnye, hogy nem feltétlenül kell feladnod jelenlegi szakmádat, és a programozás által egy teljesen új területbe belevágni.

Sokan vannak, akik a programozás által nem más szakmára szeretnének átnyargalni, sokkal inkább a már meglévő tudásukat bővítenék az adott területen.

Ha össze tudod kapcsolni az újonnan megszerzett programozási készségeidet a jelenlegi szakmai ismereteiddel, olyan dolgokat hajthatsz végre, amelyekről korábban talán nem is tudtad, hogy lehetséges.

A programozási készségek elsajátítása új lehetőségeket rejt magában a munkahelyeden, hiszen általa csatlakozhatsz új projektekhez, és kibővítheted szerepkörödet és felelősségedet. Mivel tudásoddal növeled a vállalat termelékenységét, további lehetőségekkel és magasabb fizetéssel is számolhatsz.

A programozói tudás egy másik szakmában is jól kamatoztatható

A megvalósítás élménye

Ismered azt az örömet, amit akkor élsz át, mikor valami újat valósítasz meg?

Fogadok, alig emlékszel egy olyan napra, amikor egyáltalán nem használtad az okostelefonodat, nem kerestél rá valamire a Google-ben, nem nézted meg az e-mailjeidet, vagy nem üzentél ismerőseidnek – és persze nem hiányozhat a sorból a népszerű Facebook vagy Instagram felület sem, melyek sokunknál már a munkánk szerves részét képezik.

Mindez és sok más technológia segítséget nyújt nekünk a hétköznapi feladatok elvégzésében, egyszerűsítve a munkafolyamatokat, az információ átadás módját és az emberekkel való kapcsolattartást.

Programozóként megoldásokat hozol létre az egyedi igények kielégítésére. Az ilyen megoldásokra példa egy olyan alkalmazás, mint a PANDA Guide, mely a mesterséges intelligencia segítségével, nyílt adatbázison keresztül összeállított különféle képek alapján ismeri fel az elemeket. Ezáltal segíti a látássérülteket abban, hogy tudomásukra hozza, mi zajlik körülöttük, és meghatározza, hogy a közelükben lévő tárgyak, emberek hol helyezkednek el.

Miniatűr kamerával felszerelt audio fejhallgató formájában a PANDA Guide számos technológiát alkalmaz, beleértve a kognitív látást, a mesterséges intelligenciát, az oszteofóniát és a 3D hangot. A felhasználó hangjára és kéréseire a környezet leírásával reagál. Bár ez nem helyettesíti az emberi segítséget, ez az okos és diszkrét eszköz új szintű függetlenséget biztosít a látássérültek számára, és nagyban segíti őket mindennapi feladataik ellátásában. Ha bővebben olvasnál a PANDA Guide-ról, kattints ide!

Rendkívül kifizetődő és értékes tehát az a felismerés, hogy valami olyat hozhatsz létre, amely mások segítségére lehet, akár üzleti, akár magáncélból.

A programozás során egyéni igényeket elégítesz ki

Magas fizetési sávok a programozói karrier különböző szakaszaiban

Vannak munkahelyek, ahol kikötésként kezelik a szakirányú diploma meglétét, de sok helyen ez nem szükséges az elhelyezkedéshez. Nem a papírra kíváncsiak, hanem arra, mit tudsz, milyen készségeid vannak, és mennyire tanulsz gyorsan.

Szorgalommal és kitartással futótűzként menetelhetsz felfelé a ranglétrán, szakmai tudásodat pedig kiemelkedő fizetéssel is jutalmazzák.

Ha érdekel pontosan mennyi is az annyi a programozói karrier egyes szintjein valójában, ebből a blogcikkünkből megtudhatod!

Szervezettség

Őszintén szólva, a kódolás megtanulásához nem szükséges sok idő. Pontosabban nem a sok szabadidőn van a hangsúly, ha programozni szeretnél megtanulni. Ez sokkal inkább az időgazdálkodási képességeidről és a rendszerességről szól. Természetesen, ha mindig csak napi 20 percet tudsz a tanulásra szánni, akkor a befektetett idő eredményét csak nagyon hosszú idő múlva fogod látni.

Ha azonban már rögtön a tanulás kezdetén meghatározod a céljaidat, hatékonyan haladsz a feladatokkal, és naponta legalább egy órát a programozástanulásra tudsz szánni, képes leszel gyors ütemben fejlődni céljaid felé.

Célszerű minden hónapra kitűzni egy nagyobb célt, majd ezt lebontani heti szinten végrehajtandó minicélokra. A minicél teljesítésének öröme fog hajtani a következő heti célod elérésében, és így tovább. Remek lehetőség tehát arra, hogy megtanulj rendszerezni és szervezetten gondolkodni.

A kódolás arra késztet, hogy strukturáld a gondolataidat és egy adott utat kövess. Segít azonosítani a problémát, lebontani és elemezni, előállítani egy kezdeti megoldást, majd tesztelni és iterálni, amíg a probléma meg nem oldódik. Mindeközben a kritikus gondolkodást is mesterien gyakorolhatod.

Programozói karrier építéséhez idő és szorgalom szükséges
A programozás struktúrált gondolkodást eredményez

Jó kapcsolatok és a programozói karrier építésének módjai

A programozóknak szánt találkozók nem egyenlőek egy átlagos péntek esti sörözéssel, sokkal jobbak annál! 🙂 Kiváló helyszín rengeteg lehetőséggel, hogy közvetlen kapcsolatba lépj szakmán belüliekkel, megismerkedj leendő ügyfeleiddel, vagy épp a jövőbeli munkáltatódat nyűgözd le és előmozdíts a karrieredet.

Programozói karrier építése találkozókon
A programozóknak szánt találkozók rengeteg lehetőséget kínálnak

Az informatika szinte minden iparágba be van ágyazva, így a kódolás megtanulása nagyon sok területen hasznos lehet.

A programozás elsajátítása azt jelenti, hogy megtanulod kitűzni a célokat és lépésről lépésre elérni azokat. Munkád eredményei arra ösztönöznek folyamatosan, hogy a jövőben még ambiciózusabb célokat teljesíts, és az informatika lehetővé teszi az olyan egész életen át tartó kapcsolatok létrehozását, amelyek elősegítik szakmai fejlődésedet.

A programozás tanulásával lehetőséged nyílik előmozdítani a karriered, és egy olyan világ kapuit kinyitni, ahol erőteljesebb befolyásod lesz a világra.

Te készen állsz? 😉